Parkolás



FORGÓ ÉTTEREM PARKOLÁSI SZABÁLYZAT

 

 1. A parkolási szabályzat hatálya 

Jelen parkolási szabályzat területi hatálya kiterjed a Forgó Étterem Kft által üzemeltetett vendég parkolókra (1-es és 2-es jelölésű parkoló).

 2. Parkolási rend

 A parkolásra történő behajtással a parkoló használatára vonatkozóan a jelen Szabályzat elfogadását is jelentő jogviszony jön létre a parkoló tulajdonosa, valamint a parkolót igénybe vevő (vendég) között, aki a gépjármű tulajdonosa (üzemben tartója), vagy attól eltérő személy (bérlő, használó) is lehet. 

A parkolót mindenki a saját felelősségére használhatja, területén a KRESZ szabályainak betartása kötelező, a korlátozó feliratokat, útjelzéséket figyelembe kell venni, a gépjárművek megengedett maximális sebessége 5 km/óra.

Minden nem rendeltetésszerű használatból eredő károkozás, vagy a távozáskor a díjfizetés megkerülésére tett kísérlet (vonatozás) pótdíjfizetési kötelezettséget, vagy rendőrségi feljelentést von maga után. 

A járműveket úgy kell leállítani, hogy azok kizárólag a felfestett burkolati jelek által határolt parkolóhelyet foglalják el. A gépjárműveket biztonságosan be kell zárni, a bennük hagyott értéktárgyakért, valamint a parkolás során a járműben keletkezett károkért, sérülésekért a parkoló tulajdonosa felelősséget nem vállal. 

A parkoló sorompóval elzárt, kamerákkal megfigyelt területen helyezkedik el. 

A parkolóban gyalogosoknak fokozott figyelemmel kell közlekedniük, nem élveznek elsőbbséget, és kiemelt figyelemmel kell áthaladniuk a járművek közlekedésre fenntartott területeken. 

Rendezvények esetén üzemeltető jogosult ettől eltérő közlekedésszabályozás engedélyezésére. 

Kutya a bezárt gépjárműben kizárólag vendégeink saját felelősségére maradhat. 

Amennyiben vásárló ezen előírásokat megsérti, és/vagy a rendeltetéstől eltérő használattal kárt okoz, az okozott kár megtérítési kötelezettségén túl, pótdíjat köteles fizetni, számla ellenében az étteremben. 

3. A parkoló működése: 

A parkolóba a Strand utca felől lehetséges a bejutás. Mindkét parkolóterületen sorompó, jegykiadó automata működik. 

A vendégeknek a behajtáskor a jegykiadó automatából jegyet kell húzniuk. 

Ez a jegy szolgál a távozáskor történő díjfizetés alapjául, ezért a parkolás végéig meg kell őrizni. 

Távozás előtt az étteremben érvényesíthető a jegy, a felszolgáló kollégáknak szükséges jelezni a fizetési szándékot. Fizetés hiányában a sorompó nem fog kinyílni.

A parkolási díj megfizetését követően a vendégnek 15 perc áll rendelkezésére a parkoló elhagyására. 

Amennyiben a parkolás ideje meghaladta a díjmentes időszakot, minden újabb megkezdett 15 perc 375 Ft/autó (1 500 Ft/autó/óra).

Tulajdonos jogosult a díjmentes időszak hosszát, valamint a díjak mértékét saját hatáskörében megállapítani, felülvizsgálni és módosítani. 

Amennyiben behajt a parkolóba és mégsem tart igényt parkolónk használatára, 10 perc áll ingyenesen rendelkezésre, hogy elhagyja a kijáraton keresztül azt. 

Az elvesztett parkolójegy esetén fizetendő díj összegét a díjtáblázat rögzíti. Ezen összeget az étteremben lehet rendezni kollégáinknál. 

Érvényes jegy hiányának minősül nemcsak a parkolójegy elvesztése, hanem a behajtáskor/távozáskor a követési távolság be nem tartásából adódó jegyhúzás elmulasztása, illetve a kilépés megkísérlése is. 

A parkoló kizárólag csak gépjárművek tárolására használható, ott különböző tárgyakat, eszközöket elhelyezni, tárolni tilos! 

Amennyiben a parkoló használata során a gépjárművezető a parkolóban, annak berendezési tárgyaiban, illetve más járműben kárt tesz, balesetet okoz, annak költségeit meg kell térítenie. A parkolási díj rendezéséről az étteremben állítunk ki bizonylatot. ÁFÁ-s számla igénylését szintén az étteremben szükséges jelezni fizetés előtt a kollégáknak.

4. Parkoló nyitvatartása 

Szerdától– vasárnapig az étterem nyitvatartási idejében:

Hétfő – ZÁRVA

Kedd – ZÁRVA

Szerda – 11.30-22.00

Csütörtök – 11.30-22.00

Péntek – 11.30-22.00

Szombat– 11.30-22.00

Vasárnap – 11.30-22.00

Tulajdonos/üzemeltető saját hatáskörben jogosult a nyitvatartási idők módosítására.

5. A parkoló egész területén TILOS 

  • a KRESZ szabályainak megszegése, 5 km/óránál gyorsabb tempóban történő haladás; 
  • olyan jármű behajtása, amelynek üzemanyagtartályából benzin, vagy olaj szivárog; 
  • a gépjárműben közegészségügyileg kockázatos szer, vegyszer, méreg, robbanásveszélyes anyag vagy bármilyen olyan tárgy tárolása, melyet jogszabály tilt,
  • rendszám nélküli (kivétel segédmotoros kerékpár) vagy olyan jármű behajtása, amely a közlekedési előírásoknak nem felel meg; 
  • a lezárt gépjárműben személyt, gyereket felügyelet nélkül hagyni; 

a parkolóban az üzemeltető előzetes írásbeli engedélye nélkül szórólapot terjeszteni, kérdőíves megkérdezést-, továbbá bármilyen egyéb, jogszabályba ütköző, vagy az üzemeltető engedélye nélküli tevékenységet végezni.


6.
Hibabejelentés, segítségkérés: 

Mindenkor elsősorban az éttermi kollégák értesítése alapján, jegyzőkönyv felvétele mellett történik az intézkedés. 

Kérjük az alábbi hibákat minden esetben jelezzék: 

  • Jegykiadás után nem nyílik a sorompó; 
  • Behajtásnál az automata nem ad jegyet;
  • Jegyolvasás után nem nyílik a sorompó; 

7. Záró rendelkezések 

A parkolóban videó megfigyelő rendszer működik, ezt a parkoló vendégei a parkolóba történő behajtással tudomásul veszik, elfogadják. A felvételek csak a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezésekkel összhangban, megfelelő adatkezelési jogosultsággal rendelkező (jogi) személynek, szervezetnek adhatók át. Üzemeltető nem felelős harmadik személy magatartásáért, különösen az általa okozott sérülésekért, vandalizmusért, lopásért, betörésért, függetlenül attól, hogy a harmadik fél jogosan, vagy jogosulatlanul tartózkodik a parkolóban. Az üzemeltető kizárólag azokért a károkért tehető felelőssé, amelyet szolgálatot teljesítő dolgozói/alvállalkozói figyelmetlenségből, vagy szándékosan okoztak. Lopásból, gépkocsi feltörésből, harmadik személy egyéb erőszakos cselekményéből eredő esetleges károkat az éttermi kollégáknak való jelzést követően, a területileg illetékes rendőrkapitányságnak is be kell bejelenteni. A parkolót mindenki saját kockázatára és felelősségére használhatja. Amennyiben bármely vendég az előírásokat megszegi, a parkoló üzemelési rendjét megzavarja, vagy veszélyezteti a parkoló biztonságát, az üzemeltető saját mérlegelési jogkörében jogosult a parkolóból kiutasítani, a veszélyeztető járművét eltávolíttatni, illetve a járművet a parkolóhasználatból ideiglenesen, vagy végleg kitiltani. Az ilyen eseteket a tulajdonos minden esetben jegyzőkönyvezi, és szükség esetén a rendőrhatóságot értesíti. A Parkolási szabályzat módosítására a tulajdonos jogosult. Módosítás esetén a tulajdonos a hatályba lépéssel egyidejűleg közzéteszi a módosított Parkolási szabályzatot. Jelen Szabályzatban, nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályokban meghatározottak irányadók. 

Díjak

Parkolási díj a személygépjármű parkolóban, az étterem nyitvatartási idejében megkezdett parkolás esetén: 

  • Az étteremben min. 6.000 Ft értékben történő fogyasztás esetén 3 óra ingyenes parkolást biztosítunk autónként
  • Minden más esetben minden megkezdett 15 perc 375 Ft/autó (1 500 Ft/autó/óra).

Jegy elvesztése, valamint a parkolási szabályok megszegése esetén a fizetendő pótdíj 5.000 Ft/alkalom. A fent feltüntetett díjak a 27% ÁFÁ-t tartalmazzák 

 

Hatályos: 2023. július 15-tól.